„Mikroszennyezők a vízben” címmel rendezett szakmai napot a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség 2019. április 17-én, ahol Dr. Kun Ágnes a NAIK ÖVKI munkatársa Mikroszennyezők a mezőgazdaságban - a használt vizek öntözéses újrahasznosításának aktuális kérdései címmel tartott előadást.

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetséget (MaSzeSz) 1997-ben alapították. A szervezet célja, hogy a fenntartható szennyvízgazdálkodás feladatainak megoldására biztosítson megfelelő keretet. Összehangolt együttműködést kíván teremteni a kormányzati döntéshozók, a fejlesztésben érdekelt tőke, a vízipari tudás és technológia, illetve a fontos szerepet játszó civil szervezetek közt. Tevékenységei közt szerepel szakmai napok szervezése, ahol egy-egy aktuális témakör mentén különböző szakterületek képviselői tartanak előadást, elősegítve ezzel a sokszor egymással máshol nem találkozó szakemberek bemutatkozását, közös munkájukat.
A legutóbbi szakmai nap témája a víz mikroszennyezői köré épült, amely várhatóan az egyik legnagyobb kihívás a szennyvízkezelés jövőjében. Ahogy a rendezvény felhívásában is olvasható volt: „A mikroszennyező anyagok jelenléte a vízi környezetben kihívást jelent a tudományos közösség, a vízi infrastruktúrák tervezői és üzemeltetői valamint az agrárium számára is.” Ezzel összhangban sokszínű előadások hangoztak el, víztechnológiában és tervezésben érdekelt cégek ill. egyetemi és kutatóintézetek is egyaránt képviselték magukat.
A NAIK ÖVKI munkatársa, Dr. Kun Ágnes, a használtvizek öntözéses újrahasznosítása során potenciális kockázatokat rejtő mikroszennyező anyagokról, talajtani folyamatokról és növényélettani hatásaikról beszélt. Napjainkban a tudomány olyan új antropogén eredetű anyagok kutatása felé fordult, amelyek újonnan jelentek meg, vagy már korábban a környezetbe kerültek, de azok felé jelentős figyelem társult. A legintenzívebben vizsgált ilyen szennyezőanyag csoportok a gyógyszermaradványok, kozmetikai és tisztítószerek maradványai, mesterséges nanoanyagok, perfluorozott vegyületek. A szennyvizek öntözéses újrahasznosítása során fontos feladatat ezen anyagcsoportok környezetre és humán-egészségre okozott kockázatának felmérése, amihez a jövőben elengedhetetlen lesz a hazai agrárkutatások körének bővítése is.
Tisztelt Ügyfeleink!
A NAIK ÖVKI Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium a koronavírus kapcsán kialakult helyzetre tekintettel csak előzetes, telefonon történő egyeztetést követően tud mintát fogadni.
Bejelentkezni a Laboratórium 66/515-321-es számán lehet.
Megértésüket és türelmüket kérjük!
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!