Vercelli szakmai tanulmányút
2016. október 26., szerda, 14:45

Molnár Orsolya a NAIK ÖVKI Galambosi Rizskísérleti Telepének vezetője 2016. augusztus 21-24. között a Magyarországi Rizstermesztők és Feldolgozók Országos Szövetsége szervezésében zajló, szakmai tanulmányúton járt az olaszországi Vercelliben.

Olaszországban körülbelül 240 ezer hektáron termesztenek rizst, amelyet kis- és nagytermelők állítanak elő. A résztvevők az Olaszországban neves és a hazai rizstermesztők által is termesztett olasz rizsfajták nemesítő cége a Lugano cég kísérleti telepén tettek látogatást, ahol a cég munkatársai bemutatták a keresztezési módszerüket, amely hasonló a Galambosi Telepen folyó keresztezéshez. A nemesítők elmondása szerint munkájuk irányvonala a színes rizsek (pl. fekete ezüsthártyás rizs) illettve a magas vitamintartalmú rizsfajták kinemesítése felé irányul. A tanulmányút résztvevői több termesztőnél is jártak, akik rendkívül színvonalas munkát végeznek, amelyet nagymértékben elősegít a magas állami támogatás, a jó termésátlag és a nagyfokú gépesítettségi arány a termelésben. Főként ennek köszönhető, hogy az olasz országos termésátlag eléri a 9 tonna/hektárt. A rizs termesztésére jellemző, hogy a parcellákat kisebb földgátakkal határolják, amelybe a víz gravitációs úton érkezik. A gátakat a szintvonalakat követve alakították ki, így a táblák alakja változatos, nem feltétlen követi a megszokott téglalap alakú elrendezést. Az erőgépek és munkagépek zömén fogas korong kerekeket alkalmaznak, illetve a termelők munkagépeiről általánosságban elmondható, hogy a gépparkjuk fiatal, modern. A tanulmányút során az olasz kollégák bemutattak egy biorizs termesztéssel foglalkozó gazdaságot, ahol fóliás talajtakarással próbálják megoldani a gyomosodás problémáját, így 5 t/ha termésátlagot tudnak elérni, ami nagy jövedelmezőséget biztosít, mivel az 1 t/ha biorizs termés fedezi az önköltséget. Összességében tekintve rendkívül hasznos és tapasztalatokkal teli volt a tanulmányút minden résztvevő számára.

Tisztelt Ügyfeleink!


A NAIK ÖVKI Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium a koronavírus kapcsán kialakult helyzetre tekintettel csak előzetes, telefonon történő egyeztetést követően tud mintát fogadni.  

Bejelentkezni a Laboratórium 66/515-321-es számán lehet.


Megértésüket és türelmüket kérjük!

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.