Országos Kalászos Szakmai Nap és Fajtabemutató rendezvény
2016. június 14., kedd, 09:50

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Központ Mezőgazdasági Kutatóintézete 2016. június 9-én tartotta hagyományos Országos Kalászos Szakmai Nap és Fajtabemutató rendezvényét Martonvásáron. Idén a NAIK ÖVKI munkatársai, Bozán Csaba, Jancsó Mihály és Molnár Orsolya is részt vettek a programokon.

Az ünnepélyes megnyitó után Szépe Ferenc főosztályvezető úr (FM) ismertette a gabonafélék termesztésének és nemesítésének aktuális trendjeit. Vancsura József (GOSZ) a gazda szemén keresztül értékelte korunk kihívásait, kiemelve a fiatalok szerepét az ágazat jövőjében. Vida Gyula és Marton L. Csaba (MTA ATK MGI) nemesítők a pedig részletekbe menően ismertették a martonvásári kalászos és kukorica nemesítés legújabb eredményeit. A szakmai program szántóföldi bemutatóval zárult, ahol a résztvevők megnézhették a fajták bemutató parcelláit, illetve részletes fajtaismertetést is kaphattak.

A program mellett a NAIK ÖVKI munkatársai rövid megbeszélést is folytattak dr. Szira Fruzsinával és Monostori Istvánnal egy közös OTKA projekt előrehaladásával kapcsoltban, amely az őszi búza nitrogénhasznosítási hatékonyságának jobb megismerését szolgálja, amelynek kiegészítő vizsgálata volt a NAIK ÖVKI légi felvételezése Keszthelyen, amely az ÖVKI merevszárnyú pilóta nélküli repülőgépével valósulhatott meg.

Tisztelt Ügyfeleink!


A NAIK ÖVKI Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium a koronavírus kapcsán kialakult helyzetre tekintettel csak előzetes, telefonon történő egyeztetést követően tud mintát fogadni.  

Bejelentkezni a Laboratórium 66/515-321-es számán lehet.


Megértésüket és türelmüket kérjük!

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.