A Magyar Hidrológiai Társaság Lászlóffy Woldemár Díját nyerte az ÖVKI kutatója
2019. november 21., csütörtök, 11:47

2019. november 19-én került sor a Magyar Hidrológiai Társaság díjátadó ünnepségére a budapesti Kossuth Klubban, amelyen a Társaság által odaítélt díjakat és elismeréseket adták át a vízzel foglalkozó fiatal tehetségeknek. A Sajó Elemér Pályázat a középiskolásokat, míg a Lászlóffy Woldemár Diplomamunka Pályázat a felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatókat értékelte és díjazta. Az utóbbi pályázat három kategóriát ölel át, mint az alapképzés (BSc), a mesterképzés (MSc) (osztatlan, 5 éves képzés), valamint a szakirányú továbbképzés (szakmérnök képzés) kategóriái. A szakirányú továbbképzés kategóriában Túri Norbert a NAIK ÖVKI tudományos segédmunkatársa első helyezett lett, így a díjátadón büszkén vehette át az elismerő oklevelet, valamint a bronz plakettet.

Dr. Szlávik Lajos a Magyar Hidrológia Társaság elnöke átadja a díjat Túri Norbert tudományos segédmunkatársnak. Fotó: Kajári Balázs

Túri Norbert a szakdolgozatát a Szent István Egyetem szarvasi Agrár- és Gazdaságtudományi Karának, Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetében Dr. Gombos Béla témavezetésével készítette el, amelynek címe: Mezőtúr környéki talajcsövezett mintaterület állapotfelmérési lehetőségeinek, valamint működési hatékonyságának vizsgálata terepi és térinformatikai módszerekkel.

A Lászlóffy Woldemár Diplomamunka Pályázat I. helyéért járó oklevél és bronz plakett.

A szakdolgozat rövid összefoglalója:

A kedvezőtlen termőhelyi adottságú területek javítását és a jó adottságú területek állapotának megőrzését szolgáló meliorációs beavatkozások több évtizede lezajlottak hazánkban. Az akkori nagy területen alkalmazott öntözés, valamint a meliorációs beavatkozások törekedtek a termésbiztonságot hosszú távon és gazdaságosan fenntartani, amelyet operatív szemlélet is segített. A rendszerváltást követően a tervgazdasági szemléletet követő középtávú gazdaságfejlesztési programok, a piacgazdasági szemlélet szerint már nem tudtak érvényesülni. A szövetkezeti és állami gazdaságok tulajdonként művelt mezőgazdasági területeinek 85-90%-a a földkárpótlással magánkézbe került. Ennek megfelelően a mezőgazdasági üzemek tervszerű területkezelése helyett, a magántulajdonosoktól függött, hogy hogyan gazdálkodtak. Ez vezetett oda, hogy az egykor kivitelezett talajcső hálózatok és a meliorált területek előírt fenntartási és üzemelési munkálatai elmaradhattak. A dolgozat elkészítésének fókuszában az állt, hogy a talajcsövezett területeken felmérje: hogy milyen lehetőség van az említett területek lehatárolására; milyen vizsgálati módszerek segíthetik elő az állapotfelmérésüket; valamint példákat hozzon arra, hogy gyűjtött adatokat milyen térinformatikai vizsgálatokra lehet felhasználni.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.